A nátrium és a pajzsmirigy
A só 40%-ban nátriumból és 60%-ban klórból áll - a tengeri és az asztali só is ezzel az aránnyal büszkélkedhet. Az 1920-as évektől kezdve azonban a sót el kezdték jódozni, mivel a nyugati államok népességének nagy része jódhiányos volt. A pajzsmirigy számára a jód elengedhetetlen, hogy olyan hormonokat termelhessen, amik ellenőrzik az anyagcserét. Bár a nátrium szinte egyáltalán nem hat a pajzsmirigyre, a túl kevés jód okozhat problémákat
Jódhiány
Jód nélkül a pajzsmirigy nem képes előállítani hormonjait, a T3-at és a T4-et, így az anyagcsere működése lelassul. A hipotireózis leggyakoribb oka egy autoimmun probléma, de terhesség után is jelentkezhet. A jódhiány ma már nagyon ritka a nyugati országokban, de a világ népességének nagy százalékát érinti. Sőt mivel most egyre divatosan a nátriumszegény diéta, így sok esetben ez okozza a jódhiányt.
A nátrium és a pajzsmirigy
Egy teáskanál jódozott só 400 mg jódot tartalmaz, ami több, mint elég ahhoz, hogy a pajzsmirigy hormontermelését az ideális állapotban tartsuk. A feldolgozott élelmiszerekben csak a nátrium a sok, a jód nem, így ezek nem számítanak bele a jód bevitelbe. Sőt nem is minden só jódozott, ezért fontos, hogy olvassuk a címkéket. Ha nátriumszegény diétát követünk, akkor is nagyon fontos a megfelelő mennyiségű jód pótlása.